Title Image

A Fejlesztésről

A Déli Körvasút fejlesztése új korszakot nyit a vasút városi használatában

 

A Déli Körvasút fejlesztése az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új állomásokkal és sűrűbben járó vonatokkal az ingázók és a városban közlekedők érdekeit is nagymértékben szolgálja.

 

A Budapest Fejlesztési Központ és a NIF Zrt. együttműködésében megvalósuló Déli Körvasút fejlesztés elsődleges célja, hogy a vasút, mint fenntartható közlekedési eszköz minél nagyobb szerepet tudjon betölteni a főváros és az agglomerációs települések közötti ingázásban, és versenyképes alternatívája legyen a személyautós közlekedésnek. Ehhez kényelmes, pontos és sűrű járatokra van szükség, amelyek a városban megfelelő átszállási kapcsolatokat nyújtanak.

 

Az új állomások és új járatok azonban nemcsak az ingázók, hanem a városban közlekedők számára is új lehetőségeket nyitnak: a vasút így először ezen a vonalon egyenrangú, gyors városi közösségi közlekedési eszközként, természetes, magától értetődő választásként jelenhet meg a Budapesten belüli közlekedésben is.

 

Déli Körvasút térkép

 

A Déli Körvasút jelenleg az ország legkritikusabb vasúti szűk keresztmetszete, ahol a személyszállító járatok sűrítése csak a pályakapacitás bővítésével oldható meg. Ezért a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa 2020. február 27-én tartott ülésén a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat közös döntésével kimondta, hogy a vasútfejlesztés közlekedési, klímavédelmi, környezeti szempontok miatt érdemes a támogatásra és a megvalósításra.

 

A Déli Körvasút fejlesztése keretében Kelenföld és Ferencváros állomások között a meglévő két vágány mellé egy, rövidebb szakaszokon két új vágány épül. A bővítésnek köszönhetően az elővárosi vonatok 10-15 percenként indulhatnak majd, átszállás nélküli kapcsolatot teremtve az érdi, budaörsi és a környező budai agglomeráció, Budafok-Nagytétény, Kelenföld, az újbudai egyetemváros, valamint a Soroksári út térségével, a Népliget környezetével, Kőbánya-Kispesttel, Kőbánya felsővel és azon keresztül a pesti agglomerációval.

slider image

A Déli Körvasút fejlesztésében három új, modern, akadálymentes vasútállomás is épül:

 

A XI. kerületi Nádorkert állomás a térségben az elmúlt évtizedekben elkészült és a most épülő oktatási, tudományos, üzleti, lakóparki és rekreációs ingatlanfejlesztések területét fogja kiszolgálni. Lehetőség lesz átszállni a rakparton át a Dombóvári út – Budafoki út keresztezéséig kiépülő budai fonódó villamosra.

Nádorkert megálló 6

Nádorkert vasútállomás

A Soroksári út környezetében lévő Közvágóhíd vasútállomásnál lehet majd érni az összekötött és a Kálvin térre bevezetett H6/H7 HÉV-et (később az 5-ös metrót), a pesti oldali Duna-parti területeket, az itt épülő lakóparkokat és a bevásárlóközpontot.

Közvágóhíd

Közvágóhíd vasútállomás

A Népliget vasútállomás legfontosabb funkciója az lesz, hogy át lehet szállni az M3 metró Ecseri úti állomására.

 

A Déli körvasút fejlesztése komplex beruházás, hiszen az új vasúti pálya városi környezetben és – elsősorban Budán – lakott területekhez közel halad. Ezen a szakaszon ezért Magyarország legmodernebb zajvédő fala épül, így a vasút jelenlegi zajterhelése jelentősen csökken.

 

A fontos közlekedési tengely bővítése mellett a projekt egy olyan átfogó városfejlesztési, környezetrendezési programot kínál, amelynek keretében valamennyi új vasúti megálló és átépülő híd tervezésében nagy jelentőséget kap az építészeti minőség és a városképi illeszkedés. A vasút melletti közterületek a Budaörsi úttól egészen a Kopaszi-gátig megújulnak, és új gyalogos-kerékpáros zöldfolyosó jön létre a Dunáig, fontos kerékpáros hálózati kapcsolatokkal, parki funkciókkal, megújuló zöldfelületekkel.